2008. július 13., vasárnap

Komplett Megoldást nyújt a Víztisztításra

"Nagyon örülök, hogy eljuttatták hozzám ezt a különleges, és meg kell mondjam, hogy igen hatékony víztisztítót.
Egészen jól érzem magam mióta az élő vizet fogyasztom, és valóban sokkal többet tudok belőle inni, gond nélkül megvan a napi 3 liter, mert könnyűnek érzem az elfogyasztását. Amit ebben a nagy melegben furcsának éreztem az volt, hogy nem izzadtam annyira mint régen, amikor más víztisztítón keresztül fogyasztottam a vizet. Ebből arra következtetek, hogy nagyon jól beépül a szervezetembe és már nincs annyi méreganyag a testemben, ami a bőrömön keresztül távozhatna. Bámulatosan letakarította a vízkövet, és az egész lakásomat sokkal tisztábbnak érzem, mióta ezzel a vízzel takarítok. Ami számomra különösen vonzóvá tette ezt a víztisztítót és az árát az az, hogy komplett megoldást nyújt a víztisztításra. Végre ezt nem csak kizárólag ivásra lehet használni, mint a legtöbb víztisztítót, hanem lehet benne fürödni, mosogatni, mosni és lehet vele kertet locsolni is. Ami számomra fontos, mert szerintem a természetet nem lehet a végtelenségig kihasználni, nekünk embereknek ideje törlesztenünk a Földanya felé. Még egyszer megköszönve, minden jót kívánok!"

Budapest, Magyarország 2007. június

Nincsenek megjegyzések: